A történet főhőse egy kislány, akit édesanyja nagy erőkkel készít fel a felnőtt életre, ám szigorú menetrend szerint zajló napjaikat megzavarja a furcsa, ám jólelkű szomszéd. Az egykori pilóta egy egészen különleges világot mutat meg kis barátjának, ahol bármi lehetséges. Egy világot, mellyel sok évvel ezelőtt a "kis herceg" ismertette meg őt. A Pilóta könyve és rajzai által megismeri a férfi múltjának történetét, hogyan zuhant le a sivatagban és találkozott a kis herceggel, egy távoli bolygóról származó rejtélyes fiúval. A kislány varázslatos utazásra indul saját képzeletében és A kis herceg világában, és rátalál saját gyerekkorára. Itt tanulja meg végül, hogy a világon a legfontosabbak az emberi kapcsolatok, és hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
A kis herceg, Antoine de Saint-Exupéry világhírű történetéből Mark Osborne, az Oscar-díjra jelölt Kung Fu Panda rendezője készítette el az első animációs változatot, melyet a 68. cannes-i fesztiválon mutattak be, versenyen kívül. A filozofikus és költői mese 1943-ban jelent meg New Yorkban a szerző saját rajzaival, majd 1946-ban Franciaországban. Azóta több mint 250 nyelvre fordították le, és a könyv mintegy 150 millió példányban kelt el a világban. eddig közel húsz feldolgozás készült színházban és moziban, de most először látható animációs, rajzfilm változatban. A kis herceg karakterei az eredeti változatban olyan hírességek hangján szólalnak meg, mint Jeff Bridges, Rachel McAdams, Marion Cotillard, James Franco, Albert Brooks, Mackenzie Foy, Benicio Del Toro, Ricky Gervais, Paul Giamatti, Riley Osborne. A film zenéjét az Oscar-díjas Hans Zimmer és Richard Harvey szerezte.
A kis herceg (2015) - Magyar szinkronos előzetes 1.