1959 novemberében Truman Capote a hírekből szerez tudomást egy négytagú kansasi farmercsalád lemészárlásáról. Capote a helyiek bizalmába férkőzve megpróbál betekinteni a gyilkosságok mögött rejlő valóságba. A film 5 Oscar-jelölést kapott.
Capote irodalmi küldetése KansasbenÍnyenc örömök a mában, nem törődve a holnappal. A Capote főszereplője Truman Capote szerepében az Oscar-díjat nyert Philip Seymour Hoffman, rendezője pedig az újoncnak számító Bennett Miller. A történet kezdetén Truman Capote (Philip Seymour Hoffman), az Álom luxuskivitelben írója kezébe akad a New York Times hátoldalán megjelent újságcikk. A cikk a közismert kansasi Clutter farmercsalád lemészárlásáról szól. A különleges történet valamiért felkelti Capote figyelmét, akinek sikerül rábírnia a The New Yorker magazint, hogy ellenőrizhesse feltevését, mely szerint a megfelelő író a valóságot is képes ugyanolyan megragadóan ábrázolni, mint a fikciót. Végül az ebből született történet adott ihletet a szerző hat évvel később megjelent Hidegvérrel című regényéhez.
Capote Kansasbe utazik gyermekkori barátjával, a Catherine Keener által alakított Harper Lee-vel, aki a Ne bántsátok a feketerigót! írójaként nyert Pulitzer-díjat.
Egy gyilkosságsorozat története. Kansasbe érkezvén gond nélkül sikerül elnyernie a helyiek bizalmát, akik közül a legtekintélyesebb a gyilkosok utáni nyomozást vezető Alvin Dewey (Chris Cooper). Perry Smith (Clifton Collins Jr.) és Dick Hickock (Mark Pellegrino) – a két gyilkos – hamarosan kénytelen visszatérni Kansasba, ahol hosszas bizonyítási eljárás és kihallgatások várnak rájuk.
Ezután Capote meglátogatja őket a börtönben, és amint egyre jobban megismeri a gyilkosokat, rájön, hogy amit korábban egy újságcikkre tartott elegendőnek, az immár könyvvé nőtte ki magát. Azonban Capote-nak meg kell birkóznia egy problémával. Truman nem tudja befejezni könyvét, míg Smith el nem mondja neki saját verzióját a gyilkosságokról, Smith viszont nem akarja megosztani vele saját történetét, amíg van fellebbezési lehetősége.
Sajnálatos módon a jogi procedúra három évig húzódik, miközben a szerző végignézi, amint Harper Lee sikert sikerre halmoz a Ne bántsátok a feketerigót! című alkotásával, amelyből Oscar-díjas film készül. Amikor végül Capote könyve, a Hidegvérrel megjelent, mesterművé kiáltották ki.
FilmforgalmazóInterComHossz114 perc (1 óra 54 perc). Korhatár16 éven aluliaknak nem ajánlott! LinkekIMDbTMDb
Díjak és jelölések:
BAFTA-díj 2006 Legjobb férfi alakítás: Philip Seymour Hoffman Golden Globe-díj 2006 Legjobb színész - drámai kategória: Philip Seymour Hoffman Oscar-díj 2006 Legjobb férfi alakítás: Philip Seymour Hoffman
Capote képek (26 kép)
Chris Cooper - Capote (2005)
Philip Seymour Hoffman és Bruce Greenwood - Capote (2005)
Bruce Greenwood - Capote (2005)
Clifton Collins Jr. - Capote (2005)
Chris Cooper - Capote (2005)
Philip Seymour Hoffman és Catherine Keener - Capote (2005)