Muumi ja punainen pyrstötähti / Moomins and the Comet Chase
Egy nap Mumin arra ébred, hogy valami furcsa történt Mumin-völgyben, mindent sűrű szürke por borít, a folyót, fákat, eget és földet, de még a házukat is.
Egy nap Mumin arra ébred, hogy valami furcsa történt Mumin-völgyben,
mindent sűrű szürke por borít, a folyót, fákat, eget és földet, de még a házukat is. Rosszat sejt, ezért legjobb barátaival, Maflival és
Kószlászlbóklásszal tutajt építenek Mumin papa segítségével, hogy útra
kelhessenek a Magányos Hegységben lévő csillagvizsgálóba és kiderítsék
az igazságot, az ott lakó bölcs professzoroktól. A csapat utazását
megannyi megpróbáltatás teszi kalandossá. Megérkeznek, de a bölcsek
jóslata nem sok jót ígér, szörnyű csapás jön az égből. Számításuk
szerint az űrből, egy üstökös 4 nap, 4 óra, 4 perc és 44 másodperc múlva éri el a Földet. Az idő sürget, ezért a három barát hazaindul,
amilyen gyorsan csak lehet. Útközben találkoznak Szipogilivel és
testvérével és együtt folytatják a közeledő üstökös hatására még
veszélyesebbé váló útjukat a vöröslő ég alatt. Vajon Mumin és barátai
időben hazaérnek, hogy figyelmeztessék a Mumin-völgy lakóit? Vajon meg
tudják állítani a világ végét?
Az északi gyerekek a Mumin család
klasszikus meséin nőttek fel. A vidám kis lényeket a finn, svéd
anyanyelvű író és illusztrátor, Tove Jansson álmodta, alkotta meg
1930-ban, aki a skandináv mitológiából merített ötletet. A mitológiában
egy óriásokhoz hasonló ijesztő faj, azaz Troll, de azoknál kisebbek,
kerekdedek, fehérek és nagy orruk van, ami valljuk be, egy kissé a
vízilovakra emlékeztetnek. A Mumin család Finnországban él egy szigeten
barátaikkal, a természet lágy ölén. Minden, ami az eredendő természethez kötődő, s minden, ami humánum, az végigvonul Moomin történetein,
közvetítve azt a gyermekek felé. A Muminok történeteiből könyvek,
képregény, rajzfilm TV-sorozat és most mozifilm is készült.
Üstökös a Mumin-völgy fölött (Moomin and the comet chase) szinkronizált előzetes